Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország

(Régi ár: 3810 Ft)
Akciós ár: 3 000 Ft
Készlet: 90 db

Kedves Zenekedvelő Barátaim!

 

„Azért születtünk erre a világra, hogy valahol otthon legyünk benne”. Bejárva a Föld valamennyi kontinensét, a világ legnagyobb városait, én bizony úgy érzem, szülőföldemen találtam meg az Otthonom. Én is, mint Ábel, bejártam a Rengeteget, az Országot, a világot jelentő Amerikát és beláttam: a dicsfény, a pompa mögött csak kopott és avítt dolgok rejtőznek, s nincs miért hátat fordítanom, magára hagynom a már amúgy is ezerfelé szakított Hazámat. Ezer és ezer szállal, mint a fák gyökere kötődünk e földhöz, hisz ide köt múltunk, jelenünk, és így jövőnk is csak itt lehet. Mert bizony egy emberként dobban a szívünk, ha bárhol a világban felcsendülnek Nemzeti Imádságunk hangjai, és büszkeséggel tölt el minket az a tudat, hogy egy vérhez, egy nemzethez tartozunk. Tizenötmillió lélek ölelkezik össze, ha meghallja e szent nevet, Magyarország, s ekkor a feltörő emlékek miatt szemükbe könny szökik. Mert tudják, csak nálunk van íze a víznek, illata a szélnek, nyáron csak mi felettünk vannak kívánságteljesítő hulló csillagok, a városok, falvak között pedig nem vadidegen népek, hanem a testvérei élnek, igazi magyarok. Ez a lemez azért készült, azért született, hogy a zene erejével hirdesse hazánk szépségét, erősítse a hazaszeretetet, az identitást, és megmutassa más nemzeteknek, népeknek a magyar zenei kultúra egyetemességét, hogy Európa közepén él és virágzik nemzetünk, Magyarország.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Baldauf Lászlónak, a CBA elnökének, hogy kiemelt támogatója karitatív tevékenységemnek és művészi munkámnak. Nélküle a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című CD nem jöhetett volna létre.

 

Mága Zoltán

 

Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország CD Repertoár:

1. Vincze Zsigmond: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország
2. A csitári hegyek alatt
3. Elindultam szép hazámból
4. Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok
5. Mihalik Kálmán: Székely himnusz
6. Pablo De Sarasate: Csak egy kislány van a világon
7. Hubay Jenő: Hullámzó Balaton tetején
8. Hubay Jenő: Hejre Kati
9. Reményi Ede: Gipsy variációk